LÉPTEIM NYOMÁBAN
A jelentkezés lezárult.
8 hét, amelyben garantáltan nem válsz önmagad legjobb verziójává!
Őszintén szólva, mi sem azt javasolnánk, hogy erre a mondatra azonnal rákkatints a vásárlás gombra, de azt igen, hogy olvass tovább. Tudjuk, hogy azok közül, akik rátalálnak erre az írásra, talán csak minden tizedik olvasó lesz elég nyitott arra, amit mi nyújtunk. Nekik tudunk segíteni. Megszámlálhatatlan mennyiségű önfejlesztő tanfolyam, kurzus, tábor ígér változást, bőséget, nyugalmat. Mi nem teszünk ígéretet Neked.
Nem lesz olyan, hogy a 8. hét végén ünnepélyesen átadunk egy új személyiséget, te pedig onnantól kezdve higgadtan reagálsz arra is, amikor századjára kérsz valamit a gyermekedtől és már csak azért is az ellenkezőjét teszi. Vagy amikor a párod annyit mond, hogy: „Ne idegeskedj már annyit.” És ettől természetesen Te azonnal megnyugszol. Vagy amikor a munkahelyeden Te a beledet is kidolgozod, mások meg csak pont annyit hajlandóak tenni, amit éppen muszáj és kedvesen hagynak téged kibontakozni. Talán valamelyik ismerős lehet.
Nem! Ezek valószínűleg továbbra is előfordulnak majd.
A változást ne úgy képzeld el, hogy a 8. hét végére hirtelen minden helyzetben megvilágosodott Buddhaként reagálsz. Inkább úgy, hogy egyszer csak rajtakapod magad. Ó, már nem is akadtam ki annyira, vagy már nem is akartam sikítva ordítani a dühtől.
Először majd utólag. „Hoppá. Már megint ezt csináltam.” Kicsit úgy, mint amikor este azt mondod, hogy ma egész jól tartottam a diétám, aztán visszagondolsz, és eszedbe jut a péksüti, a „csak egy falat”, meg az a valami, amit állva ettél meg a hűtő előtt. Hoppácska.
Aztán egy idő után már közben kapod rajta magad. „Aha. Most éppen megint ezt kezdem csinálni.”
Aztán egyszer csak még azelőtt észreveszed, hogy a jól ismert műsor teljes sebességgel elindulna. Ott már lehet választani, mert nemcsak felismered, mi történik, hanem lesz hozzá néhány eszközöd is.
De, hogy jött ide a kajálás?
Sok ember eljár terápiára, letudja az alkalmat, hazamegy, és megnyugszik: na, ma is tettem magamért. Aztán a hét hátralévő részében ugyanazokat a köröket futja, ugyanúgy reagál, ugyanúgy nem figyel magára, csak most már keddenként másfél órán át beszél róla.
A változás szempontjából kicsit olyan ez, mintha elmennél heti két edzésre, tök becsülettel megcsinálnád, nő az állóképességed, nagyobb súlyt emelsz, de mivel ahogy hazamész és ugyanúgy zabálsz, mint előtte, semmi nem változik. Egy idő elteltével pedig őszintén rácsodálkozol, hogy miért is nincs kockás hasad?
A személyi edző nem tud helyetted nem enni. Ahogy a terapeuta sem tud helyetted észrevenni egy reakciót péntek délután, amikor a gyerek üvölt, a párod kérdez valamit, te pedig már érzed, hogy mindjárt valami olyat mondasz, amit később kreatívan próbálsz majd megmagyarázni.
A valódi munka nagyrészt ott történik, két alkalom között, a terepen, a valódi életben, a hétköznapokban. Akkor, amikor elkezded figyelni, észrevenni, mi történik benned. Amikor visszanézel egy helyzetre. Amikor legközelebb már egy kicsit hamarabb kapcsolsz. Amikor nem csak azt várod, hogy valaki más megfejtse helyetted, mi a baj, hanem te is elkezdesz érteni a saját rendszeredhez.
És igen, tanulni fogunk. Elég sokat.
A vicces, hogy minél többet fogsz tudni, annál több kérdésed lesz. Egy idő után akár azt is érezheted, hogy remek, most már hivatalosan még kevésbé tudok bármit, mint mielőtt elkezdtem.
Üdv a klubban.
Mi is folyamatosan ezt tapasztaljuk. Minél többet tudunk az emberi működésről, önmagunkról, az idegrendszerről és a kapcsolatainkról, annál inkább kiderül, hogy a határ nagyjából a csillagos ég. Szóval nem, a végére nem fogsz mindent tudni magadról.
De lehet, hogy egyre inkább azt érzed, hogy nem csak egy utas vagy, hanem te vagy a vezető.
És hogy pontosan hogyan gyakoroljuk ezt a 8 hét alatt, milyen eszközöket kapsz hozzá, és hogyan válhatsz egyre ügyesebbé abban, hogy ne csak várd a változást, hanem a hétköznapokban is legyen hozzá közöd?
Megértjük és tudatosítjuk, hogy Te és a tested, nem egy külön gépezet, amit időnként meg kell mozgatni, megetetni, lefektetni vagy karbantartani.
A gondolataid, az érzelmeid, az emlékeid, a testi állapotaid és a környezeted folyamatos kapcsolatban vannak egymással. Segítünk neked abban, hogyan tudod értelmezni a benned és körületted zajló folyamatokat különböző gyakorlatokkal, módszerekkel. Mindvégig a tapasztaláson lesz a hangsúly, hogy az életben szerezd meg a tudást. Információ rengeteg van, azt könnyen megszerezheted, de azt használni, alkalmazni már melósabb, hát ebben leszünk melletted a 8 hét alatt.
Hogyan? A háttér tudást, ismereteket vagy nevezzük elméletnek, itt a weboldalunkon fogod elérni, ha belépsz majd a regisztrációkor létrehozott fiókodba. A program viszont nem úgy működik, hogy megkapod az anyagokat, majd magadra maradsz. A leckék hetente érkeznek, nem egyszerre zúdítjuk rád. Ez ad egy ritmust! DE ettől függetlenül te saját tempódban haladhatsz. A weboldalon elérhető anyagokhoz korlátlanul hozzá fogsz férni. Nem csak 8 hétig. Örökös hozzáférésed van a tudáshoz.
A 8 hét alatt egy zárt Facebook közösségben fogunk együtt haladni, ahol kérdezhetsz, megoszthatod a tapasztalataid, tanulhatsz mások történeteiből, segítséget kérhetsz, ha valahol elakadtál, és természetesen egy olyan közösséghez kapcsolódhatsz, akik hasonló cipőben járnak. A zárt Facebook csoport viszont a program 8 hetes időtartamára szól, ennek az az oka, hogy szeretnénk húzóerőt és motivációt adni ehhez a folyamathoz.
De ha már kellően elvettük a kedvedet attól, hogy részt vegyél ezen a programon, akkor azért mondunk valami jót is.
Amit itt megtanulsz, az nem marad csak nálad. Viheted magaddal a kapcsolataidba, a családodba, a gyerekeidhez és a tanítványaidhoz is. Lesznek olyan gyakorlatok, amelyeket velük együtt is kipróbálhatsz, és amelyek segíthetnek nekik is feldolgozni egy-egy nehezebb élményt, legyen szó korai tapasztalatokról, egy leválásos időszakról vagy akár a születésükhöz kapcsolódó élményekről.
Mert nekünk az egyik legfontosabb küldetésünk, hogy a következő generációval egy kicsit másképp csináljunk dolgokat. Nem feltétlenül jobban, mint ahogy előttünk csinálták.
Csak másképp.
Szeptember 20-án elindulunk. Te döntesz, hogy velünk tartasz-e!
Jelentkezés nyitása: augusztus 28.
Részvételi díj: 19.990 Ft
Ha szeretnéd megtanulni, felismerni, mi történik benned, és szeretnél eszközöket kapni ahhoz, hogy innen másképpen tudj tovább indulni, várunk a Lépteim nyomában programban.
További részletek, tudnivalók a folyamatról, a zárt csoportól, jelentkezést követő 48 órán belül, e-mailben érkeznek hozzád.
zsanett.dudas
Reviews are closed.